a forgatókönyv probléma
Esküvői gondolatok

A forgatókönyv probléma

Az első és egyben legfontosabb hiba, amit időnként (főleg vőlegények) elkövetnek, hogy mindent a világon fejből akarnak csinálni. Sokszor hallottam, hogy „Á, ezt meg tudom jegyezni!”, majd egy hónap múlva már az én jegyzeteimet használtuk a végső egyeztetéshez, mert semmire nem emlékezett a pár.

A forgatókönyv használata nem több adminisztrációt, hanem önkontrollt jelent. A jó forgatókönyv gondoskodik arról, hogy mindenki és minden a helyén legyen időben, sőt jelentős terheket vesz le a párról, ha a kész forgatókönyvet át tudja adni valakinek és az végig tudja vezényelni a napot. Ezt a forgatókönyvet lehet egyébként odaadni a ceremóniamester mellett a zenekarnak és a vendéglátó menedzserének is, mint „Bibliát”, amihez igazodni kell.

Javaslom a következő oszlopokat:

Időpont – Hely – Esemény – Megjegyzés – Felelős

Ha nem írtok felelőst, az baj!
Abból lesz az, hogy senkinél nem lesz rizs idejében, mert mindeni azt hiszi majd, hogy a másik biztos hozott.

Legyen még benne a menyasszony és a vőlegény neve, nagy betűkkel az esküvő időpontja, a ceremónia és a lagzi címe, a torta-, ruha-, dekoráció beszerzési helye, telefonnal, a zenekar/DJ-, fotós-, videós-, étterem manager-, anyakönyvvezető-, pap telefonszáma.