Felejtsük el a hagyományos köszönőajándékokat!
A párt nemcsak a dekoráció és az esküvői menü jellemzi, hanem a rokonoknak, barátoknak szánt köszönőajándékok is. A hagyományos köszönőajándékok (úgy mint cukrozott mandula, cukrozott csoki, bonbon) biztos sikerrel kecsegtetnek, de nem árt egy kis odafigyeléssel és kreativitással egy személyesebb ajándékot kitalálni. Így a vendégünk biztos lehet benne, hogy ez a köszönőajándék tényleg neki szól.
Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a vendégseregben egyaránt lesznek fiatalok és idősek, nők és férfiak, tehát az ajándéknak is “homogénnek” kell lennie. A jól bevált édességet, ami általában mindkét nemhez igazodik, feldobhatjuk az asztaldíszünknek megfelelő szaténcsomagolással vagy a csokoládéba vésett monogrammal és dátummal.
Az köszönőajándék lehet egy plusz dekorációs elem vagy akár névtábla is. Egyre gyakrabban tesznek teát vagy virágmagot kartonból készült dobozkába, aminek a tetején a vendégek neve áll, így az asztal sem lesz túl zsúfolt és a köszönőajándék is személyesebb hatást kelt.
Kreatív ajándék lehet egy speciális lencséjű szemüveg is, ami gyertya fényébe vagy a tűzijátékba nézve szivecskéket szór. Figyeljünk arra, hogy ez a “technika” csak fénypontokra figyelve működik, szórt fényben nem látható!
Az esküvők kedvelt szimbóluma a szivecske. Visszaköszönhet ez az ajándékoknál is: szív alakúra préselt tea, szivecske formájú süteményforma, szappan vagy bonbon… Ne feledjük, hogy az esküvőn szinte minden szimbólumként funkcionál, a virágmag vagy -hagyma a kezdetet, a szivecske a szerelmet jelképezi.
Ha a pár két külön kultúrából érkezik, ajánlott megismertetni a vendégeket a másik országgal. Egy spanyol-magyar esküvőn pédául paprikát tettek a spanyol vendégek asztalára, míg a magyar vendégek spanyol legyezőt kaptak.
Érdemes elgondolkodni a közös élményeken vagy jellemző szokásokon, hogy megtaláljuk a tökéletes köszönőajándékot. Felejtsük el az előre kitalált ajándékokat! Gyakran a kreatív ötletek olcsóbbak, mint a boltban megvehető sablondarabok és biztos boldogabb perceket szerzünk vele rokonainknak, barátainknak, mint egy szem csokoládéval!